Megkésve ugyan, de végre lett időm megírni a soron következő Marvel-mozi kritikáját. A film nagyon váratott magára, hiszen (számomra érthetetlen okokból... khm Foci VB) eleve egy hónapot csúszott a hazai bemutató, de hálistennek nem hájpoltam annyira fel magam Scott Lang legújabb kalandjára, mint anno Áprilisban (igen, tudom, arról még mindig nem írtam, de megvan az oka ;) ).
A két rovar hősködését elvárások terén konkrétan a Deadpool-Deadpool 2 folytatólagosságához tudom hasonlítani: véletlenül sem szabad túl komolyan venni ezeket a múvikat és nem szabad, hogy elragadjon bennünket a megalománia, hiszen ha épp olyan jó, mint az első rész, már megérte megnézni és nem csalódunk. Nos, a Hangya és a Darázs esetében ez pontosan így is történt.
FIGYELEM! A film minden részletet kielemez, így tehát, ha Te még nem láttad a filmet és nem szeretnéd, hogy lelőjem a poén(okat) ne olvass tovább, mert SPOILERES!
Sokan tették fel a kérdést, és tegyük hozzá, okkal, hogy hol is volt Scott miközben Thanos csettintgetett? Ezt egészen a film legvégső jelenetéig nem tudjuk, hiszen a történetünk a Polgárháború eseményei után, de a Végtelen Háború csatái előtt/közben játszódik. Scott ugyebár megszökik a Raft-ból a Kapitány segítségével, viszont Vandával, Sammel és Clinttel ellentétben ő nem bújkál, hanem őt bizony házi őrizetben tartja az FBI. Mondjuk nem pusztán a német reptéren történtek miatt, hanem legfőképp Hank Pym és Hope van Dyne miatt. Scott próbálja a gondoskodó családapa szerepet továbbvinni, bármennyire el is van lehetetlenítve és ez nagyon is jól megy neki. Nincs szuperhősködés, legalábbis miniatűr értelemben, ugyanis a lánya legfőbb inspirációja éppen ő.
Majd egyszercsak BUMM! (így lett a Chocapic) egy rémálom (Infinity Nightmare) és Hank 20 éve halottnak hitt felesége szemszögéből látja, ahogy a még gyerek Hope bújócskázik az anyjával.
By the way ez a kép megvan ugye? A Hangya azon részében, mikor Scott először ugrik fejest a Kvantum-térbe és az eredeti Darázs képében feltűnik Janet van Dyne? Ha nem, akkor szívesen ;)
És hát persze, hogy akad egy rejtett übermegaszupertitkos Motorola a zoknis szekrény alatti recsegő padlódeszka alatt, amit az FBI nyilván nem talált meg, így rácsörög Hank-re, hogy helóvan, izé, láttam a Zasszonyt a Mátrixban rántotthúst sütni Morpheusnak (háh ugyebár Laurence Fishbourne is játszik a filmben, annyira király vagyok).
Így hát Hope ráküldi Atom Antit és barátait Scottra, akiről hupsz lekerül a high-tech bokalánc és elviszi kocsikázni, hogy megtudják mi van anyával most már aztán tényleg. Hank nem zárta a szívébe ugyebár Scott-ot és azzal, hogy a halottnak hitt nejéről előadja a mesét csak ront a helyzeten, de hisznek neki. És be is mutatják gyorsan az órási kürtös kalácsot, ami igazából egy Kvantumkapu, amivel nem fogjátok elhinni, de a Kvantum-térbe lehet bejutni (dun-dun-dun-daaaa).
Kiderül azonban, hogy meg kéne közben szerezni egy fontos cuccot a kapuhoz, mert nem tudnak ugyebár telefonálni MZ/X-nek a jövőbe alkatrészért, így hát egy eléggé rosszarcú csávótól kell beszerezni a motyót, mert azt bizony Aliexpressen nem lehet listázni. Jön a kötelező összecsapás, amiben Scott újra felkapja a Hangya öltözéket, az upgrade-elt változatot (bár, mint később kiderül, pont ez a poén, hogy kaki a hacuka). És ekkor jelenik meg antihősünk, Ghost, akit Hannah John-Kamen (Trónok Harca, Ready Player One, Tomb Raider) alakít.
Nem véletlen használtam az antihős kifejezést, hiszen ő nem gonosz, csupán egy "rossz időben - rossz helyen" esemény elszenvedője, aki kislány kora óta szenved a kvantum tér okozta sugárzással és hát, nincs rá jobb szó, lassan eltűnik. Mint kiderül, rajta próbál segíteni (szintén antihősünk) Laurence Fishbourne is, aki Dr. Bill Foster megtestesítője, vagyis Goliath (aki olvas képregényt ugyebár). Szinte apja-lánya kapcsolat bontakozott ki már az évek során a két szereplő között és így már persze érthető, miért is illik ide az antihős jelző.
Scott és Hope kapcsolata azonban még nem ennyire kiforrott, hiszen az aggódó apa, a folyamatos akció és menekülés illetve a bizonytalanság Janet kilétét illetően nem igazán egy romantikus vacsora mellé alkalmas körítés. Scott ezen felül még egy csapat rosszfiúval, az FBI-al és még egy csapatnyi gyerekkel is el kell, hogy bánjon, annak érdekében, hogy visszaszerezzék az értékes labort (ja, mert az EGÉSZ labort elcseni Ghost) és ezzel együtt Janet is visszatérjen a 616 univerzum lakói közé (kitekintés a képregényekre ismét).
Természetesen nem lövök le nagy poént azzal, hogy sikerül hazahozni Janetet és megtörténik a 20 éve húzódó nagy találkozás anya-lánya és férj-feleség között is. Izgalmas és cseppet sem erőltetett, hosszan és részletgazdagon kivitelezett akciójelenetek közepette hozzá kell tegyem.
És minden jó, ha a vége jó... vagyis, várj
A stáblistás jelenetben láthatjuk, hogy Hank, Hope és Janet sikeresen lekicsinyítette a Kvantum-kaput és elfér Luis furgonjának a belsejében. Így Scott fejest ugrik a Kvantum-világba ismét, hogy gyógyító részecskéket gyűjtsön Ghost-nak. Miután ezzel végzet, a fülesen hallattszi, ahogy Hope visszaszámol, majd 3-nál recseg, majd megszűnik a kommunikáció. A kép ekkor a kinti világra vált, ahol láthatjuk, hogy száll a pernye és egy "csettintésre" (haha) mindhárman hamuvá váltak, tehát Thanos akarata lesújtott rájuk is. Így sajnos Scott a Kvantum-térben ragadt és legapróbb Marvel-hősünk így várja a megváltást.
Összességében elmondhatom, hogy egy igazán vicces, fogyasztható és remek akciójelenetekkel teletűzdelt Marvel-mozit kaptunk ismét, ami egy fikarcnyit sem akar több lenni annál, ami: Egy családi film, melyben a komoly dolgok a poénokon és a családi kötelékeken keresztül manifesztálódnak. Mindenki számára remek kikapcsolódás és nagyon várom a folytatást.
Comics N' Stuff score: 8/10
-B
