Aki valamennyire is Marvel rajongó az bizonyára már találkozott Jessica Jones nevével, sőt elképzelhetőnek tartom, hogy a Defenders – csapat soriját is megnézte, utóbbi sajnos erősen siralmas kategória. Viszont felturbózott magánnyomozónk első évada lenyűgöző volt, ebben szerintem mindenki egyetért, hiszen David  Tennant zseniális kegyetlensége és színészi képességei elég magasra rakták azt a bizonyos képzeletbeli mércét. No meg Luke Cage akciójelenetei ugyebár.

Apropó, Defenders kritika:
http://musoron.blog.hu/2017/09/08/a_fantasztikus_negyes_es_a_csunya_kez

Joggal feltételezhettük, hogy a második etap ezt túl fogja, túl akarja szárnyalni viszont sajnos ez nem így lett, legnagyobb  elkeseredésünkre…

Nem tudom, hogy most a Netflix dafke építi le folyamatosan a Marvel sorikat a Disney-deal felmondása miatt egyfajta „odaszúrásként” vagy csak szimplán elfogyott a lendület, de az biztos, ha így folytatják, konkrétan megy a levesbe az összes Marvel sorozat.

Az első évadban konkrétan felhúzták az agyunkat elég keményen (és fent is tartották az érdeklődésünk végig), bitang akciókkal, sejtelmes múltbéli szálakkal és egy olyan főgonosszal, akit ha megláttunk, libabőrösek lettünk. És pontosan azért, amiért a Nolan-féle Batman trilógia is zseniális: Mert elhisszük. Elhisszük, hogy van ilyen és ezek megtörténhetnek velünk is akár a mindennapok forgatagában. Pont annyi természetfeletti elem van benne, amit be tud fogadni a tudatunk és simán beleéljük magunkat a történetbe. Viszont ha egy bizonyos pontont ezt túltoljuk, akkor már nyúlna  is az ember a távkapcsolóért 3 rész után. És ez a második évadra sajnos pontosan illik.

A történetet valahol onnét folytatjuk, hogy Jessica összekavarodott Luke-kal és két másik szuperképességű egyénnel (Daredevil és Iron Fist) majd egy ősi rituálé kellős közepén találta magát ami ugye csúfos vereséggel ért véget. Próbálja megtalálni önmagát, viszont mindeközben felemészti a múlt: Kilgrave megölése, a szülei halála, képességeinek eredete. Bárki, aki segíteni próbál neki, ellöki magától, még a társát is, akit egy rész alatt háromszor is ki tud rúgni majd felveszi újra. Érkezik egy újabb szomszéd is (akivel nyilván összekavar) de nem szívbajos összeakadni egy bárban egy full idegen csávóval sem. Tehát sok minden nem változott. Viszont feltűnik egy riadt figura az irodájában, aki fél, hogy valaki az életére tör és ugyanakkor ő is szuperképességekkel rendelkezik. Kiderül, hogy valaki „tisztogat” és próbálja elhallgattatni kreálmányait. És bumm, természetesen összeérnek a szálak: Jessica is ennek a bizonyos intézmények szülötte. És meg is van a sztorink.

Trish Walkerrel karöltve elindulnak és újabb nyomok után kutatnak és egyre sejtelmesebb kezd lenni minden körülmény, ami persze motiváló erővel bír hőseinkre. A csattanó viszont nem az évad végén, hanem a harmadik rész közepén érkezik, méghozzá eléggé hebehurgya alapon (nem lövöm le a poént természetesen).

Viszont sajnos innentől kezdve a további 10 rész konkrétan nem szól másról, mint céltalan öldöklésről, sírásról és hosszasan elnyújtott beszélgetésekről, ami olyan szinten unalmassá teszi az egészet, hogy arra szavak nincsenek. A kezdetben energikusnak tűnő évad pár rész alatt olyan monologizált és sablonos köntöst ölt fel, hogy teljesen elmegy a néző kedve a folytatástól. A karakterek egy-két kivétellen rém idegesítőek – Itt muszáj kiemelnem, hogy Trish Walker ámokfutása (szó szerint) KATASZTROFÁLIS – rég nem volt olyan karakter, akinek a halálát ennyire kívántam volna egy sorozat nézése közben. Egyszerűen idegesítő minden mozdulata, erre sajnos nincs jobb szó, sőt az évad legvégén neki köszönhetjük a legnagyobb WTF – pillanatot is, amivel aztán az utolsó csepp szimpátiánkat is elveszti.

Carrie-Anne Moss még mindig jó színésznő, nagyon jól alakítja Jerri karakterét, viszont sajnos már nem Trinity-ként tekintünk rá azután a sok pucér jelenet után, amit itt ellő – sajnos felette is eljárt már az idő. Az évadban továbbá nincsenek cameo szerepek, mindössze egy kissrác emlegeti többször, mennyire szereti a Captain America bábuját illetve egyszer megemlítik a RAFT börtönt, amit az Polgárháborúban láthattunk. Kilgrave is „visszatér” viszont sajnos nem abban a formában, ahogy várnánk és sajnos így csak tovább ront a  helyzeten, de David Tennant természetesen hozza a formáját, és ez azért megnyugtatja az embert.

Összességében azt tudom mondani, hogy csalódnom kellett, nem erre számítottam. A mostani rohanó hétköznapok forgatagában az ember azért már mérlegel, érdemes-e végigdarálnia egy sorozatot vagy filmet és ha nem vagy el sem kezdni vagy esetleg abbahagyja. Kíváncsi voltam viszont, visszatér-e ugyanarra a szintre a végére, de sajnos nem és ez megint csak egy tüske, ami elég fájó. Nagyon nagy potenciál van az ilyen tartalmakban, hiszen a képregénykultusz reneszánszát éli, viszont pusztán nyereségvágyból gyártani sorozatokat hosszú távon nem éri meg.

Összpontszám: 5/10